Jump to main content
IndustriALL logotype
Article placeholder image

Hungarian version of the text of the ICEM Global agreement with Freudenberg

26 August, 2005

Freudenberg vállalatcsoport vállalati vezetése, és az által a csoport összes vállalatai, amelyeket vezet (Freudenberg-csoport),

valamint a Vegyipari, Energetikai, Bányászati és Gyári Munkások Szakszervezeteinek Nemzetközi Föderációja (Internationale Föderation von Chemie-, Energie-, Bergbau- und Fabrikarbeitergewerkschaften – „ICEM”) és a Bányászati, Vegyipari és Energia Ipari Szakszervezet (Industriegewerkschaft Bergbau, Chemie, Energie – „IG BCE”) között

megállapodás jön létre, amely az egész világon érvényes, és a Freudenberg-csoport, valamint az ICEM és az IG BCE közötti együttműködést tartalmazza.


PREAMBULUM

A megállapodás célja, hogy hosszú távú gazdasági sikerek alapján a Freudenberg-csoport minden vállalatában

  • az együttműködést és a szociális felelősséget támogassuk,
  • a szociális párbeszédet, valamint az egymás közötti tájékoztatást, és a közös tanácskozásokat erősítsük, valamint
  • a környezetvédelemre és a munka biztonságára vonatkozó szükséges és kívánatos normákat betartsuk és továbbfejlesszük.

A megállapodás célja, hogy egyrészt a Freudenberg-csoport vállalati vezetése és másrészt az ICEM, valamint annak tagszervezetei között, a vállalaton belüli jó szociális viszonyok fejlesztésének alapjaként, nyitott tájékoztatási platformot létesítsünk.

Ez a megállapodás a Freudenberg-csoportnak minden egyes munkatársával szemben fennálló szociális kötelességén alapul.


Gazdasági siker, szociális haladás, etikai alapelvek

A szerződést kötő felek egyetértenek abban, hogy a Freudenberg-csoport hosszú távú gazdasági sikerein alapuló és erre orientáló együttműködésük során munkálkodni kívánnak a munkahelyek biztosításán és a szociális igazságosságon. A részben egymástól különböző érdekek ellenére azt a célt tűzik maguk elé, hogy megfelelő párbeszéddel mindkét oldalról elfogadható megoldásokat találjanak, konfliktusok esetén is.

A Freudenberg-csoport gazdasági sikerei hosszú távú biztosítása és a munkatársaival szembeni szociális kötelesség érvényesítése érdekében a vállalat összes funkcióinak és üzletcsoportjainak sikeres fejlesztésére, valamint egészséges növekedésére van szükség.

A vállalat vezetése, a munkatársak és azok képviseletei közötti bizalom és együttműködés, az innováció és a munka szervezésének rugalmassága alapozzák meg a foglalkoztatottak és a Freudenberg-csoport jövőbeni sikereit.

Az etikátlan és törvénybe ütköző üzleteket a Freudenberg csoport elítéli. Fegyvereket és fegyverjellegű háborús anyagot elvből nem gyártunk.


A munkáltató és a munkavállaló közötti viszonyok:
minimális normák


A munkatársak és a Freudenberg-csoport vállalati vezetése közötti viselkedésmódot az egymással szembeni tisztelet, megértés és bizalom jellemzi. Mindkét szerződő fél a társadalomban is, a munkahelyen is az emberi jogok támogatását hangsúlyozza. Az ILO meglévő nemzetközi megállapodásai, amelyek az e tekintetben minimális normákat írják elő, vezérfonalat képeznek a Freudenberg-csoport számára. Ez különösen érvényes a következő tilalmak tekintetében:

  • a 29-es és 105-ös ILO-konvenciók értelmében a kényszermunkára,
  • a 138-as ILO-konvenció értelmében a gyermekmunkára,

valamint a kívánalmak tekintetében:

  • a 100-as és 111-es ILO-konvenciók értelmében a munkaviszonyban való esélyegyenlőségre és egyenlő elbánásra,
  • a 87-es és 98-as ILO-konvenciók értelmében az egyesülési szabadság megóvására, valamint az alapvető szakszervezeti jogok tiszteletbentartására.

A munkavállalók képviseleteinek szerepe és a szakszervezetek jogai

Elismerjük a foglalkoztatottak jogát, hogy a Freudenberg-csoportban saját választásuk szerinti szakszervezetbe beléphessenek, munkavállalói képviseleteket válasszanak, valamint hogy tarifatárgyalásokban közös érdekeiket képviseljék.

A Freudenberg-csoport vállalati vezetése és a munkatársak közötti bizalommal teli együttműködésnek része, hogy ott, ahol a foglalkoztatottak szakszervezetbe akarnak szervezkedni, és a szakszervezetek az elismerésüket kérvényezik, egymással párbeszédben a jó viszony fejlesztésének lehetőségeit keressék. Ez a szakszervezeti szervezkedés egyenlőtlen elbírálásának, diszkriminációnak, vagy szankcionálásának minden formáját kizárja. Ennek alapját a munkavállalók, üzemi vagy szakszervezeti képviselők hátrányos elbánásban részesítésének a 135-ös ILO-konvencióban meghatározott tilalma képezi.


Ökológiai haladás, munka- és környezetvédelem

A környezet és a természet forrásainak hatásos védelme a Freudenberg-csoport irányelveiben rögzített cél. A Freudenberg-csoport és a részhányadtulajdonosai közösen elkötelezik magukat a környezet védelme mellett. Minden államban, tartományban és településen, ahol tevékenykednek, meg akarnak felelni társadalmi felelősségüknek, valamint felelősségtudatos szomszédként kívánják elismertetni magukat. A legnagyobb gonddal járnak el annak érdekében, hogy a munkahelyen a biztonságot, valamint a biztonságos termékeket garantálhassák.


Rugalmasság, a munkaszervezés új formái

Egyik részről a Freudenberg-csoport vállalati vezetése, valamint másik részről az ICEM és az IG BCE egyetért abban, hogy munkahelyek biztosításához a Freudenberg-csoport hosszú távú és tartós gazdasági sikere szükséges, amelyhez szükséges, hogy az egyes üzleti csoportok nemzetközileg versenyképesek legyenek, a világpiacon fennmaradhassanak és érvényesülhessenek.

Helyi és nemzeti szinten mindenben azon kell fáradoznunk, hogy a munkaszervezés rugalmas, hatásos és a vevőre orientált formáinak bevezetését egyetértésben hajtsuk végre. Összefüggésben a konkrét kialakítással a foglalkoztatottak érdekeit a helyi sajátosságok megóvásával megfelelően figyelembe kell venni.


Zárórendelkezések

Ennek a megállapodásnak a megvalósításáról és az azzal összefüggésben álló kérdésekről való egymás közötti tájékoztatás, valamint a tapasztalatcsere érdekében minden évben egy találkozásra kerül sor, amelyen a Freudenberg-csoport részéről a vállalati vezetés személyzeti kérdésekben illetékes tagja, és a jogügyi konszernfunkció vezetője, valamint az ICEM részéről a titkárság egyik képviselője, és az IG BCE részéről a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó osztály vezetője vesz részt. Ez alkalomból a megkötött megállapodás felülvizsgálatára is sor kerül. E párbeszéd kitér a jó példákra, a szociális viszonyok fejlesztésére, a környezet- és munkavédelem javítására és más támogatást érdemlő témákra, azzal a céllal, hogy ezeket a más vállalati szinteken végbemenő együttműködés számára is hasznosíthassuk.

Mindkét fél kötelezettséget vállal, hogy konfliktusok esetén, vagy e megállapodás megszegése esetén azonnal érintkezésbe lépnek egymással, azzal a céllal, hogy közös megoldást találjanak.

Az ICEM a tagszervezeteit a megkötött megállapodásról tájékoztatni fogja. A Freudenberg-csoport vállalati vezetése tájékoztatni fogja az üzleti csoportok vezetőit a megkötött megállapodásról.

A megállapodás mindkét szerződő fél aláírásával lép érvénybe és az érvényességi ideje egyelőre 2001.XII.31-ig tart. A megállapodás értelmében annak meghosszabbítása és továbbfejlesztése közös célkitűzés.


Kelt: Weinheim, 2000. június 30-án

Freudenberg & Co.
- vállalati vezetés -

Vegyipari, Energetikai, BánYászati és Gyári Munkások Szakszervezeteinek Nemzetközi Föderációja
(ICEM)

Bányászati, Vegyipari és Energia Ipari Szakszervezet
(IG BCE)